Kása Béla

Fotóművész, született 1952. június 20-án Pécsen.

1965-ben, 13 évesen szüleivel elhagyja Magyarországot.

1969-ben a Kölni Képzőművészeti Szakfőiskola Művészeti és Formatervezési Karán szerez diplomát
prof. Arno Iansen tanítványaként, művészi fotográfia szakon.

Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Stern-nek és a Geo-nak is dolgozott, főleg néprajzi témájú
fotóriportokat készített Magyarországról, Erdélyről, nagyszebeni, valamint macedóniai cigány közös-
ségekről.

1983-ban hazatér Magyarországra.

1985-től népzenei antológiákhoz, a táncház találkozók és népzenei együttesek, pl. Muzsikás, Téka,
Ökrös, szászcsávási és magyarpalatkai zenekarok és szólisták lemezeihez (pl. Sebestyén Márta, Halmos
Béla, Fodor Sándor Neti) készít fotókat, külföldön pedig a rajastáni Musíir együtteseknek, a középko-
ri dudazenét játszó berlini Corvus-Corax-nak és az ír népzenész Andy Irwing-nak.

1993-ban Somogyi Győző salföldi festőművészről kiadott könyv fotóit készítette.

1994-ben a Muzsikás Együttes húsz évéről összeállított könyvhöz használják fel fotóit.

1996-ban a kortárs művészeteket bemutató „Íves Könyvek” sorozatban Bari Károly kötetet publikál
róla, „Kása Béla fotográfus” címmel.

1996 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Képszerkesztője és fotósa volt a Folk Mag című
népzenei magazinnak és az Amaro Drom nevű cigányújságnak.

Több mint húsz éve foglalkozik a népzenével, annak gyűjtésével és ezzel együtt a zenészek fotografá-
lásával. Így jött létre az évek során egy terjedelmes képanyag, idős, még élő vagy halott zenészekről
és környezetükről, melyet kiállítás formájában mutatott be a budapesti Francia Intézet.

1997-ben jelent meg az „Erdélyi zenészek” című fotóalbuma angol – magyar nyelven, mely az erdélyi
cigány- és parasztzenészek öröklétig tartó panteonját alkotta meg. Nélküle már lehetetlen a XX.
század vége parasztzenéjében érdemi dolgokat megállapítani.

1997-1999 között 45 erdélyi zenekart fényképez le az „Utolsó óra” című népzenei gyűjtés részére. A
népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója.

1998-ban „Vándorcigányok” című kiállítása keretében meghívást kap Indiába, ahol fényképeket készít
egy gujarati félnomád pásztorközösség falvaiban.

Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de járt Indiában a tevepász-
tor Rabariknál, valamint Kínában távoli rokonainknál, az ujguroknál is.

2002-ben független filmesek zenés dokumentumíilmet készítenek etno-fotografálási munkamódszeréről
„Hazatérő képek” címmel. A 2400 km-es erdélyi úton románok, cigányok és magyarok között mindig
felcsendül a zene is, mint fényképészetének nagyon fontos összetartó eleme.

Portré-fényképészetet tanít a Szellemkép Szabadiskolában Budapesten, és muzsikál az Igriczek együt-
tesben, „járja a világot” képeivel és zenével.

2004-ben a „Párhuzamos Kultúráért 2004” díjjal a Mediawave íilmfesztivál tüntette ki.

Fotói megtalálhatók a világ számos kiállítóhelyén, múzeumokban és magángyűjteményekben is. A fotó-
zással mindig az volt a célja, hogy érdekes egyéniségeket, arcokat örökítsen meg a maguk természetes
környezetében. Bemutatni azon őszinte érzéseket, amik minden emberben élnek.

2009-ben Domokos Iános rendezésében megszületett a róla szóló dokumentumíilm Fotográíiák címmel.

2011-ben A Magyar Művészetért Díjjal tüntették ki.

2012-ben A Magyar Arany Erdemkereszt kitüntetésével tisztelik meg.